Tényleg olyan felhőtlen az első szerelem?
2016. augusztus 03. írta: Dóra Theisz

Tényleg olyan felhőtlen az első szerelem?

boldog_szerelem.jpgAz ifjúkori, vagy első nagy szerelem úgy él a köztudatban, mint valami felhőtlen, határtalanul boldog állapot. Az élet legszebb időszaka. Maga a csoda, amikor mindenki legalább tíz centivel a föld fölött jár. De vajon tényleg így van ez? Következzen hát az első szerelem mítoszának leleplezése néhány igaz történeten keresztül.

 

Zavartan tördeli kezeit Tibor, amikor első udvarlásáról mesél, pedig a kamasz szerelmi történet igazán romantikusan indult. A gimis fiatalok együtt mentek hazafelé a suliból, jókat beszélgettek miközben várták a buszt. Szépen lassan bontakozott ki a kapcsolatuk, megfogták egymás kezét, elcsattant néhány puszi, csók. Aztán a nyári szünet messze sodorta egymástól a szerelmeseket, más táborokba vettek részt, más tájakon nyaraltak. Szeptemberben szinte két idegen állt egymás mellett. Olyan feszengős, cikis volt az egész helyzet. „Nem tudtam, hogy kell ilyenkor viselkedni, mit kellene mondanom, vagy tennem, hihetetlenül zavarban voltunk egymás társaságában” emlékszik vissza Tibor, és még most 42 évesen is elevenen élnek benne a kellemetlen, gyomorszorító érzések.

Jó lett volna valakivel beszélgetni, tanácsot kérni, de nem találtam senkit a környezetemben, akivel őszintén meg tudtam volna osztani kétségeimet.”

naiv_lany.jpgTipródás, zavar, tanácstalanság és csalódás a legmeghatározóbb Nikinél is, amikor arról mesél milyen volt az első találkozása a szerelemmel. Niki rendkívül csinos nő, már egészen fiatalon férfiak hada ostromolta, amivel nem igazán tudott mit kezdeni a naiv tizenéves lány. Mivel jól neveltséget hozott otthonról, barátságosságát a srácok gyakran félreértették, és egy csomó kellemetlen helyzetbe került emiatt. Bár első szerelme is sokat kedveskedett, udvarolt Nikinek, azért előbb utóbb a lány tudtára adta, hogy a férfiak úgy működnek, hogy igényeik vannak, a lányoknak pedig az a feladatuk, hogy kielégítsék ezeket az igényeket. Niki már bánja, hogy így esett meg találkozása a szexualitással, és ezután a kapcsolata után hosszú időre elzárkózott a férfiak elől. Már bőven elmúlt harminc, mire megérett benne az elhatározás, hogy feldolgozza a kezdeti rossz élményeket, hogy újra nyitottá váljon egy párkapcsolatra.

faj_a_hasa.jpgAnna 16 éves, fél éve jár együtt egy osztálytársával. Nagy a szerelem, ugyanakkor sok a konfliktus köztük, amit a fiatal lány teljesen magába zár. A fiú sok mindenben más értékrendet hoz családjából mint Anna, és szeretné, ha a lány idomulna az ő elgondolásaihoz. Anna belül rengeteget őrlődik családja és szerelme között. Belső vívódása testi tüneteket okoz: egy idő után semmilyen étel nem marad meg benne, belgyógyászati problémáira pedig nem találnak magyarázatot az orvosok. Anna családja nagyon aggódik, ezért pszichológust keresnek, egy olyan külső segítőt akivel lányuk őszintén beszélgethet konfliktusairól. Annának már néhány konzultáció nagy segítségére van, szépen lassan érlelődik benne egy döntés. Hamarosan szakít barátjával, és szinte egycsapásra emésztési panaszai is megszűnnek.

Persze minden élethelyzet egyedi, és az itt elmesélt történetekkel nem az volt a célom, hogy megkérdőjelezzem bárkinek az élményét, aki szépnek és boldognak élte meg az első szerelmet. Egyszerűen csak szeretném felhívni a figyelmet, hogy az első szerelem vagy párkapcsolat egyben egy krízishelyzet is, aminek nagyon meghatározó a kimenetele. Sok elakadás, későbbi párkapcsolati, pártalálási nehézség mögött ott rejlik az első szerelem feldolgozatlansága. Gyakran teljesen felkészületlenül éri a kamaszokat ez a krízis, főleg, ha nincs kivel beszélniük róla. Esetleg azért, mert ez tabu téma a családjukban, vagy mert a szülők is éppen munkahelyi, párkapcsolati, vagy életközépkrízisen mennek keresztül, legkisebb gondjuk is nagyobb annál, minthogy majdnem felnőtt gyermekeik érzelmi szükségleteire figyeljenek. Pedig nagyon fontos volna, hogy a fiatalok érzelmi biztonságot adó családdal a hátuk mögött tudják bontogatni szárnyaikat a párkeresés terén.

apa_fia_beszelget.jpgVégül álljon itt egy igazán szép történet, amit Tamás egy negyvenes férfi mesélt el, amikor édesapjával való kapcsolatáról beszélgettünk. Tamás egyik legmeghittebb, legbensőségesebb beszélgetése apukájával azután történt, miután a húszas évei elején első szakítása után matt részegen tért haza szülei legnagyobb döbbenetére. Másnap prédikáció helyett apukája saját szerelmi csalódásairól mesélt. Tamás a mai napig hálás apukája őszinteségéért, mert ez a beszélgetés azt üzente számára, hogy az elviselhetetlennek tűnő szakítás után is van élet, s hogy az érzelmi szenvedés átvészelhető, kibírható. Jönnek még szebb napok.

http://theiszdora.hu/

Még a témában: kamaszok és a szerelem

A bejegyzés trackback címe:

https://theiszdorapszichologus.blog.hu/api/trackback/id/tr128933350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása