Zoltán a negyvenes évei végén jár, magas, jóképű, kisportolt, több sikeres vállalkozás tulajdonosa. Van hobbija, baráti társasága, párkapcsolata és egy kamasz gyermeke, akivel baráti a kapcsolata. Zoltán köszöni szépen, egészen jól el van az életében. No de akkor mit keres a pszichológusnál?
Nem mindenki erős szenvedés nyomás hatására keres fel egy pszichológust. Egyre többen vannak, akiket a kíváncsiság, az önismereti igény, lelki életük mélyebb, tudatosabb megélésének szükséglete vezet el egy szakemberhez. Ráadásul folyamatosan változó életünk során vannak olyan pontok, szakaszok, amikor kicsivel több kérdést kell megoldanunk. Ilyen például negyvenes éveink tájékán az életközép krízis. Ez az, amit a köznyelv kapuzárási pániknak hív, de a kép azért ennél jóval árnyaltabb. Mert nem mindenki pánikol, azonban a legtöbben elgondolkodnak, számot vetnek, átcsoportosítanak, vagy akár új célokat keresnek ebben az időszakban. A krízis pedig mindig nagy lehetőségeket, fejlődét, kiteljesedést, vagy stagnálást, esetleg pusztulást rejt magában.
Az életközép krízis pedig a sikeres férfiakat sem kíméli. Így van ezzel Zoli is, aki őszintén néz szembe saját kérdéseivel. Szereti az életét, és elégedett azzal, amit elért, de néha legszívesebben itt hagyná ezt az egész pörgést, a rengeteg sok felelősséget, venne egy vitorlást és a tengert járná. Különben is, szinte mindent elért, amire vágyott. De mi jön ezután? Milyen új célok várnak még rá az életben?
Zoli reálisan látja, hogy felmerülő kérdéseire neki kell megkeresnie a saját egyedi és egyéni válaszait. Nem vár tőlem olcsó, instant tanácsokat. Csupán annyit szeretne, hogy elgondolkodtató kérdéseket és időnként tükröt kapjon önmagáról. Olyan őszinte, nyílt, egyenrangú kapcsolatot szeretne velem, amilyet nagyon ritkán tapasztal az életében, hiszen benne legtöbben a főnököt, a győztes nagykutyát látják. Sikerei csúcsán sokszor teljesen egyedül érzi magát. Tőle mindenki azt várja, (sokszor ő is saját magától) hogy magabiztosan, határozottan és persze boldogan menjen előre. Neki mi baja lehetne, több jól működő vállalkozással a háta mögött?
Zoli önismereti munkájának egyik nagy eredménye, hogy egyre őszintébben vállalja fel saját emberi, esendő oldalát, tökéletlenségeit. Azonban barátainak egy része döbbent értetlenséggel vagy szkeptikus mosollyal fogadja, amikor saját vívódásairól, érzelmi zűrzavaráról, kiüresedettségéről beszél. Szomorúan tapasztalja, hogy ezekben a kapcsolataiban távolodás történik. Szerencsére azért marad egy-két barátja, aki pozitívan reagál a benne zajló változásokra, velük olyan őszinte és mély beszélgetéseket tapasztal, amilyet még soha életében.
A munkájában is nagy változtatásokat hajt végre Zoltán. Most már nem csak az érdekli, hogy minél több profitot termeljenek cégei, hanem egyre tudatosabban arra is figyel, hogy alkalmazottai jól érezzék magukat munkahelyükön.
No de azért akad még néhány rázós kérdés a sikeres negyvenes életében. Vajon mit kezd egy ilyen sármos, sportos, önálló férfi az öregedéssel? Csajozással, kalandozással, befiatalítással nyerje vissza férfi önbecsülését, vagy kissé kiüresedő párkapcsolatába fektessen több energiát? Zoli bátor őszinteséggel vall saját helyzetéről: „nem tudom, hogyan lehetne jelenlegi kapcsolatomban beszélgetni a hiányokról, szükségletekről, érzelmekről. Nincs rá mintám, soha nem láttam, hogy a szüleim beszéltek volna ilyenekről.”
Jól esik Zoltánnak, hogy még mindig oly sikeres a nők körében, nem könnyű ellenállnia a fiatal vonzó lányok olykor burkolt, vagy egészen nyílt ajánlatának, mégis némi tépelődés során arra jut, hogy szeretné rendbe hozni párkapcsolatát. Nehéz időszak következik Zoltán életében nagy beszélgetésekkel, veszekedésekkel, kiborulásokkal, de mégis hihetetlen elszántsággal küzdenek mind a ketten a kapcsolatukért. Szerencsére az élet egy egészen új közös célt hoz eléjük. Látva egy ismeretségi körükbe került beteg gyermeket nevelő család küzdelmeit, létrehoznak egy alapítványt a hasonló sorsú gyermekek és családjaik megsegítésére. Zoli és párja nagy lelkesedéssel vetik bele magukat a közös munkába, szeretnek együtt dolgozni. Zoltán elmondása szerint soha életében nem érzett még olyan örömöt, mint amikor azt látja, hogy mennyit segít alapítványuk a beteg gyermekek életén.
Jó látni, hogy a krízis Zoltán számára egy teljesebb, derűsebb, boldogabb életet hozott el. Örülök, hogy részese lehettem ennek a folyamatnak.