A legtöbb családban egyezkedések, viták, tépelődések, beszélgetések sora előzi meg a felnövő gyermek éjszakai életbe való elengedését. Szülőként gyakran nehéz döntés elé kerülünk: mikor, hogyan, és meddig maradhat ki tizenévesünk? Különben is, annyi rossz hír jött idén nyáron is: bedrogozott, rosszul lett, meghalt... Óhatatlan, hogy felmerül a szülőkben, vajon elengedhetik-e a gyermeküket fesztiválozni, és ha igen, mégis hány éves kortól?
Kati lánya 14 éves, idén merült fel először, hogy kimenne a Szigetre. Van már néhány osztálytársa, akit kiengednek egy-egy koncert erejéig, de Kati még határozott nemet mond lányának. Lánya viszonylag könnyen fogadja anyja döntését, azzal a feltétellel, hogy jövőre mindenképp visszatérnek a kérdésre.
Máté hamarosan 16 lesz, őt már elengedik, igaz kedvenc bandájának koncertje után érte mennek kocsival. Máté egy darabig tiltakozik, vitatkozik, heves harcokat vív, hogy tovább maradhasson, és egyedül mehessen haza, de szülei annyira kitartóan és egységesen állnak ki döntésük mellett, hogy egy idő után belátja, most még így fog csak tudni kijutni a Szigetre.
Sári 18 éves, náluk már nem vita tárgya, hogy mikor és hány napra megy el szórakozni. Csak annyit kérnek a szülők, hogy várható haza érkezéséről tájékoztassa őket. És persze a belépőket neki kell állnia, ezért a szünidőben Sári több hetet dolgozik.
Bár a fenti példák a való életből származnak, azért azt leszögezném, hogy nem lehet távolról megmondani, hogy pontosan mikor és mennyi időre engedjük el serdülőnket szórakozni. Itt van például két középiskolás lány Luca és Heni, mind a ketten 16 évesek, de rengeteg dologban különböznek. Luca már a kezdetektől egyedül közlekedik a város másik pontján lévő gimnáziumába, így remekül megtanult tájékozódni. Csajosan öltözködik, önállóan intézi ügyeit, van egy fiú barátja, akivel sokat programolnak, jönnek- mennek kettesben.
Heni apukájának munkába menet pont útba esik lánya iskolája, így természetesen adódik, hogy minden reggel együtt mennek kocsival. Hazafelé pedig anyukája veszi fel Henit, hogy az amúgy is túlterhelt gimnazistának ne utazással teljenek hétköznapjai. Heni nem is tájékozódik olyan jól a városban. Szabad idejében szívesen gépezik, olvas, vagy rajzol otthon. Ő még inkább sportosan öltözködik, és ha a fiúkról kérdezik, leginkább elfintorodik. Két hasonló korú lány teljesen eltérő kompetenciákkal, érdeklődéssel, teljesen eltérő szülői háttérrel. Luca már sok mindenben önálló, Heni gyakorlatlansága miatt még elveszne azokban a helyzetekben, amiket Luca már rég egyedül megold.
Luca és Heni példájából is látszik, hogy serdülőnk fesztiválra való elengedése nemcsak az életkorától függ, hanem sok minden mástól is, például a gyermek személyiségétől, vagy attól, hogy eddig milyen élettapasztalatokat szerzett, milyen messzire engedtük.
Szülőként gyermekünk elengedése az egyik legnagyobb kihívás, és milyen jól tesszük, ha már kicsi kortól gyakoroljuk ezt a nemes feladatot. Akkor, amikor először mászik fára csemeténk, kicsit talán magasabbra is mint azt gondolnánk, akkor, amikor rábízzuk az óvó nénikre, amikor megengedjük, hogy először egyedül menjen iskolába, amikor leküldjük a boltba hat zsömléért, amikor elengedjük táborozni, vagy barátoknál aludni. Akkor, amikor a büszkeséget látja csillogni a szemünkben, mert már egyedül hazajött edzésről. Ezekben a helyzetekben mind mind megbízunk a gyermekünkben, hogy ő már képes megküzdeni az elé kerülő feladatokkal, s ezen keresztül fogja megtanulni csemeténk is, hogy megbízhat önmagában. Jó ha ilyen élményekkel a háta mögött érkezik meg a gyermek a serdülő korba. Ugyanakkor az is jó, ha nem állítjuk gyermekünket túlzottan nehéz, korukhoz még nem illő feladatok elé. Itt van például Géza története, aki még felnőttként is fájó emlékként hordozza magában, hogy már óvodába is egyedül kellett járnia. Igaz, nem laktak messze az ovitól, mégis nagyon hiányzott neki a reggeli szülői kíséret, a búcsú puszi, ölelés. Még felnőtt korába is elkísérik Gézát a túl korai önállóságból származó pszichés és kapcsolati problémák.
De nem csak a túl korai kihívások, a túlféltés is kárt tehet a gyermek személyiségében. Érdemes lehet ilyenkor szülőként átgondolni, vajon honnan származnak félelmeink, szorongásaink. Sok olyan oka, története lehet a túlféltésnek, ami nem is a gyermekről szól, ilyenkor a szülő feladata saját traumáinak feldolgozása.
A szülői mesterség gyakran hasonlít a kötéltánchoz, vékony mezsgyén egyensúlyozunk előre. Tizenévesünk éjszakai életbe való elengedése is egy ilyen vékony kötél. Az egyensúlyozásban nagy segítségünkre van azonban, ha már kicsi korától minőségi kapcsolatot építettünk csemeténkkel. A sok esti mese, a közös családi beszélgetések, társasjátékozások, kirándulások, a gyermekünk felé fordított kitüntetett figyelem, szeretetünk, elismerésünk kifejezése mind mind ott lapulnak gyermekünk batyujában, és védelmezik őket akkor is, amikor szülők nélkül indulnak el az éjszakába.
